Kosárlabda válogatott felkészülési mérkőzésén járt a DREAM4SYS
Augusztus 24-én szerdán játszotta a magyar felnőtt férfi kosárlabda válogatott felkészülési mérkőzését Ausztria ellen a kecskeméti Messzi István Sportcsarnokban.
Az osztrák csapat az utolsó másodpercben dobott hárompontosával 64-61-re megnyerte a mérkőzést.
A magyar férfi kosárlabda-válogatott az Európa-bajnoki selejtezősorozat előtti utolsó felkészülési mérkőzésén három ponttal kikapott szerdán az osztrák csapattól Kecskeméten.
Stojan Ivkovic szövetségi kapitány együttese előzőleg háromszor alulmaradt Montenegróval szemben, majd Kolozsváron kikapott Bulgáriától, de megverte a románokat és az észteket, aztán Setubalban vereséget szenvedett a portugáloktól és a hollandoktól is. A kecskeméti meccsre mindenki felépült korábbi betegségéből vagy sérüléséből, így a Spanyolországban légióskodó Hanga Ádám és a honosított Jones Jarrod is rendelkezésre állt. Az első negyed a jobban védekező vendégeké lett, aztán a folytatásban feljavultak a magyarok, a nagyszünetben mégis az ellenfél vezetett 26-24-re.
A második félidő 6-0-ás magyar rohammal indult, ebben a negyedben az Ivkovic-gárda csaknem annyi pontot szerzett, mint az első kettőben összesen. A hajrában aztán 51-46-ról az osztrákok egy 11-0-ás sorozattal fordítottak, ezt a hátrányt a magyar válogatott ledolgozta (61-61), de vendégek végül kicsikarták a győzelmet egy utolsó pillanatban szerzett távolival.
Magyarország-Ausztria 61-64 (12-17, 12-9, 21-15, 16-23)
Messzi István Sportcsarnok
Magyarország: Wittmann 6/3, Hanga 15/3, Vojvoda 16/9, Jones 4, Keller 2. Csere: Tóth Á. -, Ferencz 14/12, Perl 4, Eilingsfeld –
A Hírös Sport és a Messzi István Sportcsarnok rendszerét a DREAM4SYS ERP szolgálja ki.
Forrás: kesport.hu